Vállalkozások 2023-06-26T13:00:22+02:00

A befektetés-ösztönzés szempontjából kiemelt szerepe van a vármegye gazdasági szerkezetének. A vármegyeszékhely – régióközponttá válási törekvéssel –minden tekintetben dominálja a vármegye gazdaságát, akár a vállalatok számát, akár foglalkoztatási hatását, akár gazdasági teljesítményét vesszük alapul. Ehhez párosul a vármegye Debrecenen kívüli gazdaságának bipoláris szerkezete, mivel néhány nagyvállalat mellett alig található kis- és középvállalkozás, ellenben túlnyomó többségük mikrovállalkozás. A vármegyében a külföldi tulajdonú vállalkozások száma növekszik. A két legmeghatározóbb ágazat a megyében a mezőgazdaság és a kereskedelem.

Az ország összes vállalatának majdnem 5 százaléka Hajdú-Bihar vármegyében található, ennek valamivel több, mint a fele a Debreceni járásban, melynek 98 százaléka Debrecenben. Hajdú-Bihar vármegye gazdaságáról elmondható, hogy számukat tekintve túlnyomó többségben vannak a mikrovállalkozások (89%), így a vállalkozások több, mint 99 százaléka kisvállalkozás, és csak kevesebb, mint 1 százaléka közép- vagy nagyvállalat. Ezek az arányok az elmúlt néhány évben alig változtak. Ezzel szemben az árbevétel döntő többsége elsősorban a közép- és nagyvállalati szegmensnél realizálódik. Debrecen itt is domináns szerepet tölt be: a vármegyeszékhelyen az árbevétel is nagyobb, mint a megye összes településén együttvéve. Az eloszlás meglehetősen egyenlőtlen, hiszen az árbevétel 70 százaléka a vármegye három legnagyobb városában koncentrálódik. Debrecen adja a munkahelyek több mint 50 százalékát (51 760 fő), a második Hajdúszoboszló, ahol a vármegyeszékhelyének 10 százalékát sem éri el a foglalkoztatottak száma (4 950 fő), a harmadik legjelentősebb Hajdúböszörmény egy hajszálnyival lemaradva (4 580 fővel). Hajdú-Bihar vármegyében árbevétel szempontjából a legjelentősebb iparág a kereskedelem és gépjárműjavítás, a második a feldolgozóipar, a harmadik pedig mezőgazdaság. Ebben a három iparágban koncentrálódik az összes árbevétel több mint háromnegyede. A mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás és halgazdálkodás a harmadik helyet foglalja el. Foglalkoztatás szempontjából a három húzóágazat nagyon hasonlóan alakul. Az első a feldolgozóipar, a második a kereskedelem és gépjárműjavítás, a harmadik pedig mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás és halgazdálkodás. Ez utóbbi iparágban az egy munkásra jutó árbevétel kisebb, mint az energiaszektorban.

Az ikonra kattintva az adott település jelentős vállalkozásait találja (Önkormányzati adatszolgáltatás alapján).

Regisztrált vállalkozások száma nemzetgazdasági ágak szerint (db) – 2017

TelepülésJárás neveMezõgazdaság, erdõgazdálkodás, halászat (TEÁOR'08: A)Bányászat, kõfejtés (TEÁOR'08: B)Feldolgozóipar (TEÁOR'08: C)Villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálás (TEÁOR'08: D)Vízellátás, szennyvíz gyûjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyezõdésmentesítés (TEÁOR'08: E)Építõipar (TEÁOR'08: F)Kereskedelem, gépjármûjavítás (TEÁOR'08: G)Szállítás, raktározás (TEÁOR'08: H)Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (TEÁOR'08: I)Információ, kommunikáció (TEÁOR'08: J)Pénzügyi, biztosítási tevékenység (TEÁOR'08: K)Ingatlanügyletek (TEÁOR'08: L)Szakmai, tudományos, mûszaki tevékenység (TEÁOR'08: M)Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (TEÁOR'08: N)Közigazgatás, védelem, kötelezõ társadalombiztosítás (TEÁOR'08: O)Oktatás (TEÁOR'08: P)Humán-egészségügyi, szociális ellátás (TEÁOR'08: Q)Mûvészet, szórakoztatás, szabadidõ (TEÁOR'08: R)Egyéb szolgáltatás (TEÁOR'08: S)Egyéb tevékenység (TEÁOR'08: T+U)
ÁlmosdNyíradonyi44501006121320206040320
ÁrtándBerettyóújfalui691100223200220000000
BagamérNyíradonyi1 0390140010280011449021240
BakonszegBerettyóújfalui1810300093111282045230
BalmazújvárosBalmazújvárosi1 80701054022222548572836193137940362351750
BárándPüspökladányi2840100011247150413119076180
BedõBerettyóújfalui560100110101201000100
BerekböszörményBerettyóújfalui21603003601704494071120
BerettyóújfaluBerettyóújfalui1 2540105221262736389364525018885018510345870
BihardancsházaPüspökladányi270000041100100000000
BiharkeresztesBerettyóújfalui312017021659222455392912014109160
BiharnagybajomPüspökladányi3250601153065039124031560
BihartordaPüspökladányi900100360411231022000
BocskaikertHajdúhadházi15902702446916881246432602114780
BojtBerettyóújfalui600330122100000000000
CsökmõBerettyóújfalui267080010171715742094340
DarvasBerettyóújfalui480000433111010010120
DebrecenDebreceni7 42471 44651581 8104 2937558791 1911 0246 1164 8641 68542 1801 7841 1141 4691
DerecskeDerecskei967081031151642635102310261250312327440
EbesHajdúszoboszlói364022204473183314123755240141317360
EgyekBalmazújvárosi4941181023529223815960779120
EsztárDerecskei26305015172312441022630
FolyásHajdúnánási260500020101112000010
FöldesPüspökladányi626016013939141731132269085990
FurtaBerettyóújfalui14106009112103663011130
FülöpNyíradonyi37406117232502253062150
GáborjánBerettyóújfalui1040000442010122002000
GörbeházaHajdúnánási3220900142294232277023290
HajdúbagosDerecskei1470500512444112138022180
HajdúböszörményHajdúböszörményi3 104023689333458126856574364249108014270821620
HajdúdorogHajdúböszörményi1 15450414042101433012154449160231314250
HajdúhadházHajdúhadházi80104503761081810817633729017413460
HajdúnánásHajdúnánási1 7280942015423462552851159125460623742890
HajdúsámsonDebreceni652083131521784126163010768660393125650
HajdúszoboszlóHajdúszoboszlói1 612316691223423919956784520316150094781021820
HajdúszovátHajdúszoboszlói4050110172311814853064060
HencidaBerettyóújfalui14801003110002133011110
HortobágyBalmazújvárosi14108004273222215293024650
HosszúpályiDerecskei474032005068131479221760778170
KabaPüspökladányi7110370328691528111444391608131390
KismarjaDerecskei11707015141316222020120
KokadDerecskei2040300032101121000020
KomádiBerettyóújfalui65701413157041318222010017146170
KonyárDerecskei20406006146312833031240
KörösszakálBerettyóújfalui1140100291401210002000
KörösszegapátiBerettyóújfalui17004003113201362023000
LétavértesDerecskei1 886032003394610915323515018108230
MagyarhomorogBerettyóújfalui14801005100304252010020
MezõpeterdBerettyóújfalui9601000113510232010020
MezõsasBerettyóújfalui620300240101311000130
MikepércsDerecskei27702301417824117202745220191616250
MonostorpályiDerecskei40001110111956671085054240
NádudvarHajdúszoboszlói1 061039114910238449127845140201523360
NagyhegyesHajdúszoboszlói3210150030411114913221817065590
NagykerekiBerettyóújfalui1260100570102010012100
NagyrábéPüspökladányi237080010221522783065580
NyírábrányNyíradonyi36702000224979391516210711150
NyíracsádNyíradonyi6130120034392312242169096960
NyíradonyNyíradonyi82404402761151825612613912018156210
NyírmártonfalvaNyíradonyi225060014245727564032330
PocsajDerecskei3170600923362858100130370
PolgárHajdúnánási376032134399162914181044827019209340
PüspökladányPüspökladányi1 0560733211922228612742146113510714351550
SápPüspökladányi630100152001110010000
SárándDerecskei12801301182734621314100111660
SárrétudvariPüspökladányi30401101193511252151650531090
SzentpéterszegBerettyóújfalui17604006120213550072120
SzerepPüspökladányi11501013111400629002330
TéglásHajdúhadházi42504020529361942256263401687230
TépeDerecskei22001005154430015042220
TetétlenPüspökladányi12600008132600130021310
TiszacsegeBalmazújvárosi40601800154762405251170897140
TiszagyulaházaHajdúnánási530500620200321003010
ToldBerettyóújfalui90000000000010000100
ÚjirázBerettyóújfalui840100121010220001020
ÚjlétaNyíradonyi4640700373012325001310
ÚjszentmargitaBalmazújvárosi9802015113700372041120
ÚjtikosHajdúnánási890501350213221011020
VámospércsNyíradonyi81902811386011182740271501556270
VáncsodBerettyóújfalui2060200592220332021010
VekerdBerettyóújfalui240010013001000000000
ZsákaBerettyóújfalui176013018170520784016120

Forrás: (TeIR)|KSH-TSTAR

A következőkben nemzetgazdasági áganként nézzük át, hogy melyek a legnagyobb cégek a megyében. Ennek során természetesen lesz valamekkora átfedés a fenti vállalati felsorolással, ugyanakkor nem feltétlenül kerül be egy kisebb járás legnagyobb cége az adott iparág 5 legnagyobb vállalata közé. A következőkben végig a 2016-os évre adjuk meg az adatokat.

VállalatÁgazatTevékenységTelepülésLétszám - 2016Árbevétel - 2016
CÍVISBUSZ KFT.Adminisztratív és Egyéb szolgáltatást támogató tevékenységGépjármûkölcsönzés (3,5 tonna fölött)Debrecen83 409
HSA HUMAN SERVICE AGENCY KFT.Adminisztratív és Egyéb szolgáltatást támogató tevékenységMunkaerõkölcsönzésDebrecen9762 997
TÖMB 2002 KFT.Adminisztratív és Egyéb szolgáltatást támogató tevékenységÁltalános épülettakarításHajdúböszörmény2132 525
PANNON GUARD ZRT.Adminisztratív és Egyéb szolgáltatást támogató tevékenységSzemélybiztonsági tevékenységDebrecen2302 048
UNISZOL ZRT.Adminisztratív és Egyéb szolgáltatást támogató tevékenységÉpítményüzemeltetésDebrecen1511 832
SZÁV-I. KFT.Bányászat, bányászati egyéb szolgáltatásKavics-, homok-, agyagbányászatDebrecen43665
OLVISZ'98 KFT.Bányászat, bányászati egyéb szolgáltatásKõolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatásHajdúszoboszló16520
Ártándi Kavicsbánya KFT.Bányászat, bányászati egyéb szolgáltatásKavics-, homok-, agyagbányászatÁrtánd46275
Hungarospa ZRT.Egyéb szolgáltatásFizikai közérzetet javító szolgáltatásHajdúszoboszló5624 552
DEBRECENI CAMPUS KFT.Egyéb szolgáltatásM.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenységDebrecen1632 504
SOLIDOR KFT.Egyéb szolgáltatásHáztartási gép, háztartási, kerti eszköz javításaDebrecen6387
HUNÉP ZRT.ÉpítõiparLakó- és nem lakó épület építéseDebrecen1394 912
KEVIÉP KFT.ÉpítõiparVízi létesítmény építéseDebrecen1302 822
DRYVIT PROFI KFT.ÉpítõiparLakó- és nem lakó épület építéseDebrecen522 657
D-PROFIL KFT.ÉpítõiparÚt, autópálya építéseDebrecen582 254
GEOPLAN KFT.ÉpítõiparÉpületépítési projekt szervezéseDebrecen11 998
TEVA Gyógyszergyár ZRT.FeldolgozóiparGyógyszerkészítmény gyártásaDebrecen2 803231 689
NI Hungary KFT.FeldolgozóiparElektronikai áramköri kártya gyártásaDebrecen1 216171 865
FAG Magyarország KFT.FeldolgozóiparCsapágy, erõátviteli elem gyártásaDebrecen1 32033 256
Agrifirm Magyarország Zrt.FeldolgozóiparHaszonállat-eledel gyártásaKaba11418 888
TAMA Hungary KFT.FeldolgozóiparMûanyag lap, lemez, fólia, csõ, profil gyártásaBerettyóújfalu27218 763
Tranzit-Food KFT.FeldolgozóiparHús-, baromfihús-készítmény gyártásaDebrecen55118 050
CGC Hungary Kft.FeldolgozóiparEgyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításDebrecen24717 137
RÓNA KFT.FeldolgozóiparDohánytermék gyártásaDebrecen36216 026
Evonik Agroferm ZRT.FeldolgozóiparHaszonállat-eledel gyártásaKaba12814 153
NAGYHEGYES HÚS KFT.FeldolgozóiparHúsfeldolgozás, -tartósításNagyhegyes1719 693
ScanoMed KFT.Humán-egészségügyi, szociális ellátásSzakorvosi járóbeteg-ellátásDebrecen622 229
Debreceni Gyógyfürdõ KFT.Humán-egészségügyi, szociális ellátásEgyéb humán-egészségügyi ellátásDebrecen2212 186
REOF Nonprofit KFT.Humán-egészségügyi, szociális ellátásFekvõbeteg-ellátásDebrecen291 720
ORSZÁGOS ORVOSI ÜGYELET KFT.Humán-egészségügyi, szociális ellátásÁltalános járóbeteg-ellátásDebrecen191 680
HQ-Lab KFT.Humán-egészségügyi, szociális ellátásEgyéb humán-egészségügyi ellátásDebrecen62861
Inform Média KFT.Információ, kommunikációNapilapkiadásDebrecen3305 104
Transcosmos KFT.Információ, kommunikációEgyéb információ-technológiai szolgáltatásDebrecen4101 462
SATRAX Elektronic KFT.Információ, kommunikációEgyéb információ-technológiai szolgáltatásDebrecen72986
GRAPH-ART KFT.Információ, kommunikációKönyvkiadásDebrecen44921
ShopRenter.hu KFT.Információ, kommunikációEgyéb információ-technológiai szolgáltatásDebrecen64654
DEXIUM KFT.IngatlanügyekSaját tulajdonú ingatlan adásvételeDebrecen03 318
Cívis Ház ZRT.IngatlanügyekSaját tulajdonú ingatlan adásvételeDebrecen392 069
SZÁLKA'96 KFT.IngatlanügyekSaját tulajdonú ingatlan adásvételeEbes12 057
GREEN RESIDENCE KFT.IngatlanügyekSaját tulajdonú ingatlan adásvételeDebrecen11 621
DELOG KFT.IngatlanügyekSaját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetéseDebrecen471 137
KITE ZRT.Kereskedelem, gépjármûjavításMezõgazdasági gép, berendezés nagykereskedelmeNádudvar1 047247 466
KEREKES KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításÉlelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelmeEbes33637 930
CHEMICAL-SEED KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításEgyéb termelési célú termék nagykereskedelmeDebrecen6420 669
Baromfiudvar 2002 KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításHús-, húskészítmény nagykereskedelmeDebrecen22719 083
MEAL-TRADE KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításÉlelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelmeEbes14314 102
Forrás Áruház KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításÉlelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelmeEbes16611 973
ALASZKA KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításÉlelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelmeDebrecen26610 399
DANIELLA KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításEgyéb m.n.s. gép, berendezés nagykereskedelmeDebrecen22310 305
J und J KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításGépjármûüzemanyag-kiskereskedelemDebrecen928 768
SELEX-M KFT.Kereskedelem, gépjármûjavításElektronikus háztartási cikk nagykereskedelmeDebrecen168 488
UD Ventures KFT.Közigazgatás, védelem; kötelezõ társadalombiztosítás Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzéseDebrecen15332
HBMFÜ KFT.Közigazgatás, védelem; kötelezõ társadalombiztosítás Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzéseDebrecen19124
CuraSol KFT.Közigazgatás, védelem; kötelezõ társadalombiztosítás TûzvédelemDebrecen428
Baromfi-Coop KFT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásBaromfitenyésztésDebrecen37154 543
NAGISZ ZRT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásBaromfitenyésztésNádudvar68625 191
TRANZIT-KER ZRT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásBaromfitenyésztésDebrecen27212 563
BUZAFOOD 97 KFT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásNövénytermesztési szolgáltatásHajdúnánás178 262
HAGE ZRT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásSertéstenyésztésNádudvar2307 490
BOLD AGRO KFT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásSertéstenyésztésDerecske1184 869
TEDEJ ZRT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásTejhasznú szarvasmarha tenyésztéseHajdúnánás2104 534
Hajdúböszörményi Béke Mezõgazdasági KFT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásVegyes gazdálkodásHajdúböszörmény2084 165
Nagyhegyesi Állattenyésztõ KFT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásTejhasznú szarvasmarha tenyésztéseNagyhegyes1082 922
Trimag KFT.Mezõgazdaság, vadgazdálkodás, erdõgazdálkodás, halgazdálkodásNövénytermesztési szolgáltatásHajdúnánás92 561
CÍVIS GRAND CASINO KFT.Mûvészet, szórakoztatás, szabadidõSzerencsejáték, fogadásDebrecen771 498
ONYX CASINO KFT.Mûvészet, szórakoztatás, szabadidõSzerencsejáték, fogadásDebrecen671 092
DVSC FUTBALL Szervezõ ZRT.Mûvészet, szórakoztatás, szabadidõEgyéb sporttevékenységDebrecen61988
Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit KFT.Mûvészet, szórakoztatás, szabadidõEgyéb sporttevékenységDebrecen105730
Fõnix Rendezvényszervezõ Közhasznú Nonprofit KFT.Mûvészet, szórakoztatás, szabadidõElõadó-mûvészetDebrecen61648
ÉKKO KFT.OktatásM.n.s. egyéb oktatásDebrecen28330
ITURLA-KER KFT.OktatásFelsõfokú oktatásDebrecen0169
FE-BO 2000 BT.OktatásSport, szabadidõs képzésNyíradony10130
Debreceni Nyári Egyetem Oktatási Szolgáltató KFT.OktatásM.n.s. egyéb oktatásDebrecen7119
SULISZERVIZ Oktatási és Szakértõi Iroda KFT.OktatásM.n.s. egyéb oktatásDebrecen17114
Hajdúsági Sütõdék Vagyonkezelõ ZRT.Pénzügyi, biztosítási tevékenységVagyonkezelés (holding)Debrecen461 957
Polgári Bank ZRT.Pénzügyi, biztosítási tevékenységEgyéb monetáris közvetítésPolgár1351 084
AUTHENTA KFT.Pénzügyi, biztosítási tevékenységM.n.s. egyéb pénzügyi közvetítésDebrecen2428
LATI-THERM KFT.Pénzügyi, biztosítási tevékenységEgyéb pénzügyi kiegészítõ tevékenységPüspökladány6421
Nagyerdõ FP KFT.Pénzügyi, biztosítási tevékenységBiztosítási ügynöki, brókeri tevékenységDebrecen375
Debreceni Vagyonkezelõ ZRT.Szakmai, tudományos, mûszaki tevékenységÜzletviteli, egyéb vezetési tanácsadásDebrecen1122 762
KONTENT KFT.Szakmai, tudományos, mûszaki tevékenységMérnöki tevékenység, mûszaki tanácsadásDebrecen161 599
METALELEKTRO Méréstechnika KFT.Szakmai, tudományos, mûszaki tevékenységMûszaki vizsgálat, elemzésDebrecen311 177
DIVUS-DUX KFT.Szakmai, tudományos, mûszaki tevékenységÜzletvezetésDebrecen1511 162
MEDYAG KFT.Szakmai, tudományos, mûszaki tevékenységEgyéb természettudományi, mûszaki kutatás, fejlesztésDebrecen33977
CSERHÁTI FAMILY KFT.Szálláshely-egyéb szolgáltatás, vendéglátásÉttermi, mozgó vendéglátásDebrecen2503 945
SÖRPARK KFT.Szálláshely-egyéb szolgáltatás, vendéglátásÉttermi, mozgó vendéglátásDebrecen1141 224
ÁSZ KFT.Szálláshely-egyéb szolgáltatás, vendéglátásÉttermi, mozgó vendéglátásDebrecen106953
FUNDUS INVEST KFT.Szálláshely-egyéb szolgáltatás, vendéglátásSzállodai szolgáltatásHajdúszoboszló110862
GEOTHERM ÜDÜLÕ KFT.Szálláshely-egyéb szolgáltatás, vendéglátásSzállodai szolgáltatásHajdúszoboszló98810
Trans-Sped KFT.Szállítás, raktározásRaktározás, tárolásDebrecen46112 595
CSOKI MAX Magyarország KFT.Szállítás, raktározásRaktározás, tárolásDebrecen555 077
DKV ZRT.Szállítás, raktározásVárosi, elõvárosi szárazföldi személyszállításDebrecen6404 359
TARCSAI-TRANSPORT KFT.Szállítás, raktározásKözúti áruszállításDebrecen772 167
TT SPED KFT.Szállítás, raktározásKözúti áruszállításSáp841 835
FIRE LIGHT KFT.Szállítás, raktározásRaktározás, tárolásDebrecen101 794
OPTIMUS 92 KFT.Szállítás, raktározásKözúti áruszállításDebrecen761 770
NYÍRTRANS KFT.Szállítás, raktározásKözúti áruszállításNyíracsád621 743
SZUPERINFÓ MÉDIA KFT.Szállítás, raktározásEgyéb postai, futárpostai tevékenységDebrecen461 740
VÁRFALVI KFT.Szállítás, raktározásKözúti áruszállításDebrecen281 600
TIGÁZ ZRT.Villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálásGázkereskedelemHajdúszoboszló281114 483
E.ON ZRT.Villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálásVillamosenergia-elosztásDebrecen87345 912
TIGÁZ-DSO KFT.Villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálásGázelosztásHajdúszoboszló94325 234
Debreceni Hõszolgáltató ZRT.Villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálásGõzellátás, légkondicionálásDebrecen847 428
Star Power Management Hungary Kft.Villamosenergia-, gáz-, gõzellátás, légkondicionálásVillamosenergia-termelésPolgár27952
Debreceni Vízmû Zrt.Vízellátás, szennyvíz gyûjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyezõdésmentesítésVíztermelés, -kezelés, -ellátásDebrecen3916 201
A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft.Vízellátás, szennyvíz gyûjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyezõdésmentesítésNem veszélyes hulladék gyûjtéseDebrecen3305 536
P.M.R. Kft.Vízellátás, szennyvíz gyûjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyezõdésmentesítésHulladék újrahasznosításaHajdúböszörmény362 871
Hajdúkerületi és Bihari Víziközmû Szolgáltató Zrt.Vízellátás, szennyvíz gyûjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyezõdésmentesítésVíztermelés, -kezelés, -ellátásDebrecen2322 275
Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft.Vízellátás, szennyvíz gyûjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyezõdésmentesítésNem veszélyes hulladék gyûjtéseDebrecen22 262

Forrás: Opten